4. fejezet

Nem volt jó napom. Egész északa nem tudtam aludni, ráadásul el kellett rejtenem a karom Finn elől, plusz a sebek sajogtak. Úgyhogy most sem pihentem sokat, de már kezdtem megszokni a fáradságot.
Ma reggel csak egy farmert és egy bő sötétkék pulcsit viseltem, a hajamat pedig kontyba fogtam. Igazán nem volt kedvem semmihez, úgyhogy most még sminket sem raktam fel - azaz nem húztam ki a szemem.
Finn azt mondta, hogy eldobja Teddyt ma a suliba, úgyhogy mire leértem, már egy post-it várt rám a bátyám üzenetével, miszerint az öcsém ma Sarahéknál alszik, szóval ő most elugrik a kollégáival egyet valahova. Akaratlanul is bólintottam, bár tökmindegy, ugyanis ha csak Finn nincsen itt láthatatlanul, akkor mindegy neki, mit mondok, mert így is úgy is elmegy.
Amint kiléptem az ajtón, meghallottam Willow hangját, ahogyan elngem hív. Meglepődve megfordultam, és észrevettem, hogy a lány a házunk előtt áldogáll.
- Szia Willow - köszöntem mosolyogva, próbálva lenyomni a nyűgösségemet.
- Szia - köszönt a lány vissza. - Csak arra gondoltam, hogy esetleg az egyik hétvégén átjöhetnétek hozzám. Persze nem muszáj, csak gondoltam... - kezdte zavartan, mire halkan elnevettem magam.
- Abszolút. Én nagyon örülnék, de gyanítom, hogy te nem engem vársz majd, hanem a bátyámat - kacsintottam rá, mire Willow elvörösödött. - De természetesen mindannyian átmegyünk az egyik Szombaton, szerintem Teddy imádni fog téged. Átviszünk egy kis sütit is.
- A csokis muffinotok isteni volt - mosolyodott el Willow is. - Akkor holnap.
- Rendben - köszöntem el, és egy fokkal vidámabban indultam el a suliba.

Angol órán izgatottan vártam a dogám eredményét. Iszonyúan sokat tanultam rá, mivel csak nem tudtam beleverni a fejembe a nyelvtani szabályokat. Mellettem Stiles bosszúsan szívta be a levegőt, és egy párszor Scottra nézett. Oldalba böktem.
- Mi van? - morogta oda nekem.
- Minden rendben? - kérdeztem halkan. Stiles behunyta a szemét, és megrázta a fejét, de küldött felém egy halvány mosolyt jelezve, hogy nem velem van a baj.
- Ha Derek nem az alfa, ha nem ő harapott meg, akkor ki? - bökte meg végül Scott hátát.
- Nem tudom.
- Az Alfa ölte meg a buszsofőrt?
- Nem tudom.
- Allison apja tud az Alfáról?
- Nem tudom! - kiáltott fel Scott hátrafordulva, mire Stiles hátrahőkölt, és mindenki feléjük fordult. A két fiú egy pillanatra felém nézett, én pedig próbáltam elrejteni a mosolyom.
- Te meg mit vigyorogsz? - kérdezte Stiles bosszúsan, mintha ideges lenne, amiért boldog vagyok.
- Hát... - csavartam meg az egyik tincsemet.
- Nyögd már ki - forgatta meg a szemét Stiles unottan.
- Én megmondtam! - kiáltottam fel nevetve. - Nekem lett igazam!
Stiles lesújtóan rám pillantott, miközben én kinevettem. Az arcán megjelent az a már jól ismert fintor, amit akkor vágott, amikor vesztett valamiben.
A tanár letette elénk a dogáinkat, én pedig boldogan néztem az A+-t, ami a papírom tetején tündökölt.
- Jézusom! - motyogta Stiles felemelve az A-s dolgozatát. Én kinyújtott nyelvvel megmutattam neki az én dogámat, mire megint fintorgott egyet, majd inkább Scotthoz fordult.
- Haver, többet kéne tanulnod.
Scott sértődötten lecsapta a papírjait az asztalra.
- Csak egy vicc volt - tárta szét a karjait Stiles értetlenül, mire oldalba bokszoltam. - Scott, ez csak egy doga, majd kijavítod. Segítsek tanulni?
- Nem, ma suli után Allisonnal tanulunk.
Stilessal mind a ketten elvigyorodtunk.
- Bravó, tesó!
- Na végre!
- Csak tanulunk - vágta rá gyorsan Scott, mire felhorkantam.
- Nem, nem fogtok.
- Nem fogok? - nézett félig hátra Scott.
- Legfeljebb emberi anatómiát - vigyorogtam rá, mire a fiú elvörösödött.
- Nem, ha már így lepasszoltál engem - hajolt előre Stiles hevesen. - Ha ma a házukba mész, és kihagyod  ezt az óriási lehetőséget, esküszöm, kiheréllek!
- Oké! Csak... állj le a kérdésekkel - nézett rá Scott halványan mosolyogva, én pedig visszafolytottam a nevetésem.
- Oké - dőlt hátra Stiles. - Nincs több kérdés. Nem dumálok az Alfáról, vagy Derekről - bólogatott Stiles. - Főleg Derekről nem. Akitől még mindig félek.
Azt hiszem, azért küldtek ki az óra hátralévő részéből, mert túl hangosan, és sokáig nevettem, és még akkor sem hagytam abba, amikor a tanár igazgatóival is fenyegetett.
A maradék órákat Lydiával töltöttem, aki egész végig nyavalygott a kinézetem miatt. Az egyik szünetben úgy is döntött, hogy ő bizony most átalakít, úgyhogy berángatott engem a fürdőszobába, és lerángatta rólam a pulcsit.
- Mi történt a kezeddel? - kérdezte hirtelen, mire az alkaromra pillantottam, amit már el is felejtettem.
- Csak belekönyököltem az üvegszilánkokba - hazudtam gyorsan, magam mögé rejtve a kezem. Lydia összehúzta a szemöldökét, és óvatosan megint előhúzta a karom. A kötés már egy kicsit véres volt, de még nem vészesen.
- Legközelebb jobban vigyázz - mondta végül az eperszőke lány, én pedig gyorsan bólintottam. Lydia elővette a táskájából a sminkkészletét, majd megparancsolta, hogy üljek fel a vécé lehajtott fedelére. Amíg csinálta a sminkem, Jacksonról csacsogott, majd hirtelen elhalgatott.
- Mi a baj? - kérdeztem értetlenül.
- Hogyha szép akarsz lenni, az az első dolog, hogy kialszod magad. Amit tisztán nem csinálsz, amióta elkezdődött a suli - húzta össze a szemét. Amennyire csak tudtam, lesütöttem a szemem.
- Bocsi, csak a...stressz.
- Mitől stresszelsz ennyit? - Lydia tekintete aggódóan végigmért.
- Suli - motyogtam.
- És?
- Sokat dolgozom? - ez inkább kérdésként jött ki. Lydia sóhajtott egyet, és letérdelte elém.
- Brannie... Figyelj rám. Vigyázz magadra, rendben? Nem akarom, hogy a végén összeroppanj.
- Nem fogok - jelentettem ki magabiztosan. - Ígérem.

Suli után megbeszéltem Stilessal, hogy hazavigyen, amit nagy nehezen, de elfogadott. Volt egy olyan érzésem, hogy Stiles eléggé idegesítőnek talál engem, de nem tudom, hogy miért gondolom ezt. Talán a folyamatos fintorgása a közelemben, vagy hogy mindig lesújtóan néz rám. De szerettem cikizni őt, olyan jó érzés volt, és egy pár mondat után már jobban is éreztem magam. Azt hiszem ugyanez volt fordítva, ugyanis Stiles is eléggé gúnyos kommenteket mondott rám egypárszor. De a legvégén mindig nevettünk, és sosem bántottuk meg a másikat. Annyira.
Beültem Stiles mellé a Jeepbe, ő pedig beindította a motort. Elindultunk, én pedig már vettem volna elő a mobilom, amikor Stiles hirtelen fékezett, előttünk pedig Derek jelent meg.
- Te jó ég! - zihálta Stiles, én pedig még mindig az ülésbe kapaszkodtam, megpróbálva lenyugtatni a szívverésemet. Derek úgy tűnt, mint aki szédül, a következő pillanatban pedig elesett.
Szerintem nem is fogtam fel, mit csinálok, csak amikor már kiugrottam a kocsiból, és letérdeltem Derek mellé.
- Úristen - motyogtam lecsekkolva, hogy minden rendben van-e. De persze nem volt. A férfi bőre falfehér volt és jéghideg, a karjáról pedig vér csöpögött.
- Mit keresel itt? - kérdezte Scott lehajolva elénk. Én gyorsan elővettem a táskámból egy palack vizet, és Derek kezébe adtam, aki egy pillanatra hálásan rám pillantott.
- Meglőttek.
- Rossz bőrben van - mondta Stiles a tarkóját vakargatva.
- Nem mondod?! - morogtam felé.
- Miért nem gyógyulsz? - kérdezte Scott kétségbeesetten.
- Nem tudok, mert valami különleges golyó talált el.
- Ezüstgolyó? - lépett előre Stiles izgatottan, mire én és Derek rámeredtünk.
- Nem, te idióta.
- Várj, várj - Scott elgondolkozva oldalra nézett. -Ezért mondta azt a a nő, hogy negyvennyolc órád van - jött rá valamire.
- Ki? - kérdeztem értetlenül, és velem egyidőben Derek felnézett.
 - Mi? - zihált. - Ki mondta a negyvennyolc órát?
- Az, aki rád lőtt - mondta Scott, mintha ez egyértelmű lenne. Derek hirtelen összerezzent, és a szeme elkezdett átváltozni... kékké? Miért kék a szeme?
- Mit csinálsz? - kérdezte Scott körbenézve, én pedig magamban átkoztam a dudálókat. - Állj le!
- Mondom, hogy nem megy! - morogta Derek, még mindig ragyogó kék szemmel. Megszorítottam a vállát, és bíztatóan ránéztem. Derek visszapillantott rám, és a szeme lassan elkezdett visszaváltozni.
- Derek, kelj fel! - nézett Scott a férfi szemébe, és megragadta az oldalát. Én átkaroltam a másik oldalon. - Beteszem a kocsidba - szólt oda Scott Stilesnak, akinek elkerekedett a szeme. Scott berakta Dereket az anyósülésre, én pedig gyorsan bepattantam hátra.
- Meg kell tudnod, milyen töltény volt - nyögte Derek Scottra nézve.
- Hogy a bánatba derítsem ki? - tárta szét a karját Scott értetlenül.
- Mert ő is vadász. Közéjük tartozik - magyarázta Derek, és bár nem mutatta annyira, tudtam, hogy borzalmas fájdalmai vannak.
- Miért segítsek neked? - kérdezte Scott, mire előre hajoltam.
- Scott! - kiáltottam rá.
- Mert kellek neked - válaszolt Derek halkan. Scott bosszúsan oldalra nézett, aztán visszafordult hozzánk.
- Jó, meglátom mit tehetek - mondta végül, amiért egy óriási mosollyal jutalmaztam a fiút. Scott halványan visszamosolygott, majd Stileshoz fordult, aki időközben beült a vezetőülésre.
- Vidd el innen!
- Meg tudnálak folytani - sziszegte Stiles Scottra meredve, majd beletaposott a gázba.
Elindultunk. Stiles egész végig morgolódott, én pedig elővettem az elsősegély dobozomat, és kezelésbe vettem Dereket. A férfi lenézett rám, és meglepetésemre egy halvány mosolyt fedeztem fel az ajkán.
-Nem is tudtam, hogy te ehhez is értesz - idézte a tegnapi szavaimat, mire hitetlenül elmosolyodtam.
- Sok mindent nem tudsz rólam - válaszoltam a szemébe nézve. Kicsit talán elmerültem, mert Stiles bosszús torokköszörülésére kaptam csak fel a fejem. Elpirulva inkább visszaültem a hátsóülésekre.
- Hé, el ne vérezz az ülésre - pillantott Stiles Derekre undorodva. Összehúztam a szemem, de nem szóltam semmit. - Majdnem ott vagyunk.
- Majdnem hol? - morogta Derek lehajtva a fejét.
- Nálad - közölte Stiles egy sóhajjal.
- Mi? - kapta fel a fejét Derek, és a fiúra nézett. - Nem, oda nem vihetsz.
- Nem vihetlek a saját házadba? - kiáltott fel Stiles hitetlenül.
- Ha nem tudom megvédeni magam - motyogta Derek halkan.
- Rendben - Stiles nagyon mérgesnek tűnt, ahogy lehúzódott oldalra. Miután megálltunk, előrébb hajoltam. - És ha Scott nem találja meg a bűvös töltényt? Akkor meghalsz? - vágta oda Dereknek.
- Még nem. Van még egy megoldás - zihált Derek.
- Mire gondolsz? Milyen megoldás? - kérdezte Stiles idegesen, mire Derek felhajtotta a pólója ujját.
- Uramisten, mi ez? Ugye nem fertőző? Inkább szálj ki - fordult el Stiles öklendezve. Én viszont meg sem rezzentem, mert bár tényleg eléggé rondának tűnt a seb, a kórházban elég sokszor találkoztam már ilyennel. Elővettem a kendőmet, és öntöttem rá egy kis vizet, majd rányomtam a sebre. Derek felszisszent, de nem húzta el a kezét.
- Indíts - mondta halkan Derek Stilesnak, miközben én megpróbáltam lekezelni a sérülését. - Most.
- Ilyen kinézettel ne parancsolgass! Ha akarnám, kirángathatnálak az út közepére, hogy itt sorvadj el!
Derek és én egyszerre meredtünk Stilesra, a lehető leggyilkosabb pillantásunkkal.
- Indíts, különben kitépem a torkod. A fogammal - sziszegte Derek vészjóslóan. Stiles egy percig Derekre bámult, majd bosszúsan Elindította a Jeepet.
Sötétedésig Stiles körbe körbe vezetett, miután megkértem, hogy ne az út szélén álljunk, mivel egy páran bámulni kezdtek minket.
- Te fizeted ki a benzint - mororgta, mire fáradtan sóhajtottam.
- Jó, majd vállalok dupla műszakot - mondtam oda sem figyelve, mire Stiles felém pillantott.
- Miért kéne dupla műszakot vállalnod? - kérdezte értetlenül.
- Finn nem ment egyetemre, így nem olyan munkahelye van, ahol sokat adnak. Azt mondja el tud tartani minket, de tudom, hogy egyszerűbb, ha én is dolgozom - hadartam elvörösödve. Szégyelltem, hogy ennyire kiszolgáltatott voltam, hogy a családom ennyire kiszolgáltatott.
- Felejsd el a benzint, majd kifizetem én - mondta Stiles hirtelen, mire rákaptam a tekintetem.
- Azt tuti nem. Nem kérek a sajnálatodból - jelentettem ki kissé hidegen, és elfordultam.
Stiles csak sóhajtott, és megállt valahol, majd felhívta Scottot.
- Mit csináljak vele? - kérdezte a telefonba. Hallgatott egy ideig. - Mellesleg már szaga van. Rothadó.
Egy picit csöndben volt, majd megint megszólalt. - És a főnököd? - kérdezte, mire elkerekedett a szemem. Scott az állatklinikán dolgozott, és ha arról a főnökről beszélt, akkor elég vicces helyzetbe kerültünk. Egy sérült farkast viszünk az állatorvoshoz...
Stiles sóhajtott egyet, majd odapasszolta a telót Dereknek, miközben morgott valamit.
- Megtaláltad? - csönd. - Ha nem találod meg, halott vagyok, oké? - megint csak semmi. - Akkor gondolkodj el: Az Alfa akaratod ellenére kihívott. Újra meg fogja tenni. Legközelebb vele ölsz, vagy ő öl meg. Ha élni akarsz, szükséged van rám. Találd meg a töltényt! - mondta, majd kérdés nélkül odaadta nekem a mobilt.
- Scott? - kérdeztem, mire csak egy kétségbeesett zihálást kaptam válaszul. - Scott, figyelj rám. Koncentrálj, rendben? Kinél lehet az a töltény?
- Nem tudom - suttogta Scott.
- Dehogynem.
- A nőnél - szólt hirtelen.
- Aki meglőtte Dereket. Keresd meg a szobályát, szerezd meg a töltényt, majd gyere ki onnan amilyen gyorsan csak tudsz, oké? És... Vigyázz magadra.
- Oké - vett egy mély levegőt Scott. - Köszi, Brannie.
- Szívesen. Sok szerencsét! - tettem le. Stiles zsebébe csúztattam a mobilt, majd a vállára tettem a kezem. - Az állatklinikához!

Nem sokkal később megérkeztünk. Derek hullafehér volt, és a szemei alatt lila karikák sötétlettek. Ledobta magát a kutyakajákra, és próbált nem elájulni. Én idegesen járkáltam Stiles körül, aki a telefonját bámulta.
- Mond neked valamit az, hogy kék sisakvirág? - fordult meg Stiles Derek felé.
- Egy ritka farkasölő fajta. Ide kell hozni a töltényt - mondta Derek nehezen.
- Miért?
- Mert anélkül meghalok.
Stiles most már kezdett tényleg aggódni. Tudtam, hogy nem akarja, hogy bárki meghaljon, így folyamatosan SMS-ezett, amíg én Derek hóna alá karoltam, és felsegítettem. Derek a teljes testsúlyával rámnehezedett, így elég nehezen tudtam csak segíteni neki, de a világért sem közöltem volna ezt vele.
Stilessal bevittük Dereket a műtőterembe, ahol Derek leszállt rólam, és az asztalhoz ment - és minden figyelmeztetés nélkül levette a pólóját. Az izmos felsőteste a szemem elé került, én pedig nem tudtam mit tenni, mint elpirulni a látvány miatt. Derek hátán egy furcsa tetoválás volt, és ez még...érdekesebbé tette a kilátást.
Még mielőtt azonban Stiles, vagy Derek észrevehette volna a lányos énemet, Derekhez siettem, és közelebbről is megvizsgáltam a karját. Az erei feketévé váltak, és az egész karja véres volt. A kendő, amit adtam neki, már ömlött a vörös folyadéktól, úgyhogy gyorsan kimostam.
- Nem úgy néz ki, mint amin ne segítene némi gyógynövény és az alvás - mondta Stiles kissé félve.
- Ha a fertőzés eléri a szívem, meghalok.
- Egy kicsit lehetnél optimistább... - hunyorogtam rá, mire ő csak horkantott egyet.
- Az optimizmus nincs benne a szótáradban, ugye? - sóhajtott Stiles.
- Ha nem ér ide időben a tölténnyel... - kezdte Derek. - jön a végső megoldás.
- Azaz?
Derek elővett valami gépet. - Le fogod vágni a karomat.
Stiles öklendezni kezdett, én azonban Derek mellé léptem, és segítettem rákötni a kezére a kék szalagot. Derek odapasszolta Stilesnak a gépet.
- Istenem - nyögte Stiles idegesen. - Mi van, ha elvérzel?
- Ha beválik, visszanő.
- Brannie? - fordult Stiles felém, mire szomorúan rámosolyogtam.
- Tényleg ez az egyetlen megoldás, Stiles.
- Figyelj... Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá...
- Miért nem?
- Nos, a húsvágás, a csontfűrészelés és különösképpen a vér miatt! - kiáltott Stiles, mire rámorogtam.
- Én nekem ez a munkám, ne nyavalyogj!
- Elájulsz a vér látványától? - kérdezte Derek hitetlenül. Úgy nézett ki, mint aki már minden reményt feladott.
 - Nem, de lehet hogy elfogok egy levágott kar láttán - meredt Stiles Derekre.
- Jól van. Mit szólsz ehhez? Levágod a karom, vagy levágom a fejed.
- Tudod mit, nem veszem be a fenyegetéseidet... - kezdte Stiles, de a következő pillanatban Derek előrehajolt, és megragadta Stiles pólóját. Szó szerint az arcába morgott. Sietve előre léptem, és megpróbáltam elválasztani őket, persze kevés sikerrel.
- Uramisten! Jó, vettem, vágom. Megcsinálom - hadarta Stiles gyorsan, megpróbálva kimászni Derek szorításából. A férfi hirtelen elnézett tőle, majd a földre hányt egy adag vért. - Szent isten, mi a fene ez?
- A testem próbál regerenálódni - vette nehezen a levegőt Derek.
- Nem végez valami jó munkát - nyelt egyet Stiles, miközben mindent megtett, hogy ne dobja fel az ebédjét.
- Most. Most kell csinálnod - zihálta Derek.
- Nem hiszem, hogy megtudom tenni...
- Csináld!
- Ó anyám! Jól van. Oké - vett egy mély levegőt Stiles, majd megragadta a zúgó szerkezetet, és Derek karjához illesztette. - Istenem! Vágjunk bele! - motyogta idegesen. Egy pillanatra megforgattam a szemem Stiles szóhasználata miatt, majd lefogtam Dereket, amíg a fiú beindította a gépet.
- Stiles! - hallottam valakit. Azonnal elengedtem Dereket, és az ajtóhoz futottam.
- Scott? - kérdezte Stiles reménykedve. Scott berohant a helyiségbe, és elképedve nézte az összképet.
- Mit művelsz? - kiáltotta. Stiles megkönnyebbülten lerakta a gépet, és elmosolyodott.
- Megkíméltél az élethosszig tartó rémálmoktól.
- Megszerezted? - kérdezte Derek félig az asztalon feküdve. Scott odarohant hozzá, és a kezébe adta a töltényt. Derek gyorsan elvette, és már tette is volna a dolgát, amikor kicsit szédülni kezdett.
- Mit fogsz csinálni vele? - kérdezte Stiles.
- Szét fogom...szét fogom... - suttogta Derek, a következő pillanatban pedig elejtette a töltényt, és a földre esett. A töltény begurult valami alá, Scott pedig rögtön utána ugrott, amíg én gyorsan letérdeltem Derek mellé.
- Gyerünk Derek - rázogattam, és a pánik lassan emészteni kezdett. - Kelj már fel!
Stiles mögöttem állt, és úgyanúgy rémülten járkált.
- Derek, keljél már fel, az istenért! Derek! - kiáltottam remegő hangon, és megérintettem a férfi arcát. - Derek, kérlek - suttogtam, de nem reagált. Észre sem vettem, hogy egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
- Scott, mi a fenét csináljunk? - hallottam Stiles kétségbeesett hangját.
- Nem tudom! - kiáltott Scott. - Nem érem el.
- Nem ébred fel! - szólt mögöttem Stiles. - Szerintem haldoklik. Szerintem halott!
- Még nem az, Stiles! - kiáltottam hevesen. Megérintettem a pulzusát, ami elképesztően lassú volt. - Scott, használd a farkaserődet!
- Csak tarts ki!
Scott egy pillanatra elhallgatott, Derek pulzusa pedig eltűnt. Elkerekedett szemekkel meredtem az előttem fekvő férfire, és a kezem hihetetlenül remegni kezdett.
- Megvan! Megvan! - kiáltotta Scott, én pedig felkaptam a fejem. Hirtelen erővel odahajoltam Derek arcához, és rátapasztottam az ajkam az övére. Magamban reménykedtem, hogy Derek erre visszatér, de a férfi nem reagált. Egyre jobban pánikoltam.
A következő pillanatban Derek ajkai mozogni kezdtek. Visszacsókolt. Felébredt. A döbbenettől, lefagytam, majd hátraestem. Derek félig magánkívül szólt oda Scotthoz, aki pont most ért oda hozzánk.
- Add! - szólt. Scott és Stiles gyorsan felállították Dereket, majd az asztalhoz vitték. Én még mindig döbbenten a földön ültem, és az ajkamhoz emeltem a kezem. Visszacsókolt!
Derek a szájával kinyitotta a töltényt, majd a az asztalra borította a tartalmát. Felgyújotta, és a kezébe seperte, majd egy kis hezitálás után a sebébe nyomta.
Borzalmas volt hallgatni a szenvedését. Derek hátraesett, és ordított a fájdalomtól, majd egy kis ideig vonaglott a földön. Még mindig remegve feltoltam magam, és Scott felé botorkáltam, aki végül az utolsó pillanatban elkapott, amikor majdnem elestem. Miután Derek abbahagyta az ordítást, éreztem, hogy az adreralin elhagyja a testemet, ezzel megbénítva a végtagjaimat. Fáradság tört rám, és örültem, hogy Scott tart engem.
- Ez überkirály volt! - kiáltott fel végül Stiles, mire halkan felkuncogtam. - Ez az!
Derek nehezen feltápászkodott, és kifújta a levegőt.
- Jól vagy? - kérdezte Scott, a derekamat ölelve.
- A kínzó fájdalomtól eltekintve - nézett ránk Derek gúnyosan.
- Gondolom a szarkazmus használata az egészség jele - szólt Stiles halványan mosolyogva. A fiú közelebb jött hozzám, és a vállamra tette a kezét, én pedig vettem egy mély levegőt. Nagyon nem tett jót nekem ez a folyamatos stresszelés, és a kialvatlanság.
- Megmentettük az életedet. Szóval békén hagysz minket, felfogtad? - szólt Scott. - Mindannyiunkat - pillantott rám, mire elpirultam. - Ha nem, elmondok mindent Allison apjának...
- Megbízol bennük? - kérdezte Derek cinikusan. - Szerinted segíthetnek?
- Miért ne?
- Scott... - kezdtem, de félbevágott.
- Sokkal kedvesebbek, mint te - mérte végig Dereket.
- Megmutathatom, mennyire kedvesek - mondta Derek halkan.
- Hogy érted?