3. fejezet

- Brannie - kopogtatott valaki az ajtómon. Nem néztem fel, folyamatosan a csörgő mobilomat bámultam.
- Nem akarod felvenni? - kérdezte Finn, miután bejött a szobámba. Megráztam a fejem. A bátyám sóhajtott. - Ki hív?
- Stiles Stilinski - motyogtam. Finn összeráncolta a szemöldökét.
- Azt hittem nem vagytok jóban.
- Szerinted miért nem veszem fel a telefont? - kérdeztem szemforgatva, mire Finn halkan felnevetett.
- Szerintem akkor is fel kéne venned - szólt. - Ugyanis így szánalmasan festesz.
Igaza volt. Tegnap este hazajöttünk, és szinte azonnal befeküdtem az ágyba, hogy aztán ma reggel tízkor mobilcsörgésre keljek. A csörgés azóta kisebb nagyobb szünetekkel megállt, gyanítom a fiú közben kajált is, de mindig visszatért a most már idegesítővé vált dallam. Úgyhogy pizsamában, feldagadt szemekkel, kócosan ültem a szoba közepén, a földön lévő mobilomat bámulva, mintha az bármelyik pillanatban felrobbanhatna.
- De... - próbáltam keresni okokat, de nem találtam semmit.
- Gyerünk Brannie, nem kerülheted el a problémáidat az életed végéig - noszogatott Finn, mire drámaian a plafonra néztem.
- Miért?! - hisztiztem.
- Mert - kezdte a bátyám elfolytva a mosolyát, - felnőtt, tizenhat éves lány vagy.
- Arghh - morogtam egy fintorral, de végül mégis a telefonom után nyúltam. - Kifele - intettem fensőbbségesen, mire Finn hitetlenül megrázta a fejét, és vigyorogva kiment a szobámból.
- Halló? - szóltam bele a telefonba.
- Brannie! - kiáltott fel Stiles a vonal túloldalán izgatottan. - Felvetted! Köszönöm, a hálám az életed végéig üldözni fog, és még annál is tovább, sőt... - hadarta, mire elnevettem magam.
- A lényeget, Stiles, a lényeget - állítottam le. A fiú híres volt arról, hogyha húzni akarta az időt, simán összezavar téged a hablatyolásával.
- Persze - szinte láttam magam előtt, ahogyan Stiles bólintott egyet. - Szóval... Amit a múltkor mondtam, én...
- Nem haragszom - mondtam gyorsan.
- Nem haragszol? - kérdezett vissza Stiles kissé hitetlenül.
- Nem. Nem a te hibád, hogy nem tudtátok, és nem tudom mi ütött belém, hogy miért nem mondtam el nektek akkor.
- Most ugye... Most ugye nem magadat hibáztatod? - kérdezte Stiles kételkedve. - Istenem, Brannie, a mi hibánk volt. Az én hibám. És... Én sajnálom.
- Semmi baj - mosolyodtam el halványan. Csend állt be, de nem igazán a kínos fajta, inkább mintha megkönnyebbültünk volna mind a ketten, hogy újra barátok vagyunk. Azt hiszem.
- Amit Derekről mondtál - kezdte Stiles, mire megint félbeszakítottam.
- Felejsd el. Te nem hiszel benne, én igen, a végén pedig majd az egyikünk a másik arcába vágja, hogy megmondtam - vigyorodtam el. - Nincs több ilyen akció a hátatok mögött, ha engeditek, hogy segítsek.
- Rendben - válaszolt Stiles azonnal.
- Rendben.

Másnap reggel végre több energiám volt. Még mindig éreztem, hogy kimerült vagyok, de közel sem annyira, mint az utóbbi napokban. Felkaptam magamra a kedvenc fekete kötött pulcsim, és a fekete rövidgatyám, amit most egy szandállal viseltem, majd a hátamra dobtam a táskám, és felébresztettem Teddyt.
Miután megreggeliztünk, kimentünk az ajtón, ahol meglepetésemre Jackson kocsija állt. A fiú kettőt dudált, és kihajolt az ablakon, én pedig nevetve integettem neki, és felkaptam Teddyt.
- Köszi, hogy elviszel minket - mondtam, miután beültünk. Jackson biccentett egyet, majd beletaposott a gázba.
- Milyen volt a hétvégéd? - kérdeztem végül, és kezdtem kényelmetlenül érezni magam.
- Tökéletes - szűrte ki Jackson a fogai közül. Megköszörültem a torkom. - Szóval, újra barátkozol azzal a kettővel?
- Lehet, hogy végre minden rendbe jön - mondtam boldogan, figyelmen kívül hagyva a fiú feszült figyelmét.
- Nem.
- Mi? - kérdeztem értetlenül felé fordulva.
- Nem barátkozhatsz velük.
- Már elnézést, de... - kezdtem, de Jackson félbeszakított.
- Nem érdemlik meg. Ott hagytak, amikor nem kellett volna, bent hagytak a szarban - mondta gyűlölettel teli hangon.
- Jackson... - sóhajtottam. - Mindig is te leszel a legjobb barátom, rendben? De te el vagy foglalva Lydiával, és tudom, hogy néha eleged van belőlem. Csak... csak szeretném, hogy minden olyan legyen, mint régen, csak te is benne legyél.
Láttam, hogy Jackson mondani akart valamit, de inkább összszorította a száját, és nem szólt a maradék úton, még akkor sem, amikor leraktuk Teddyt.
A suliban szétváltunk - egy tömör "sziával" köszönt el, nem pazarolva több időt rám, és bár nem mutattam, ez egy picit megbántott. Inkább elindultam megkeresni Allisont, akivel jó barátok lettünk az idő során. Rögtön meg is találtam, és a lány izgatottan mesélte el nekem a híreit, ami nagyjából csak az új körömlakkjai voltak, és  Scott. Sőt, igazából a legfőbb beszédtémánk Scott volt, és mindenképpen ki akarta puhatolózni, mi is a múltam vele és Stilessal.
Elindultunk a folyosón, amikor valakibe beleütköztünk.
- A frászt hoztad rám - mosolyodott el Allison vidáman, amikor észrevette, hogy csak Scott az. Lehajoltak, hogy felvegyék Allison elejtett cuccait, miközben beszélgetésbe elegyedtek, én pedig csak mosolyogva figyeltem őket. Olyan szerelmesnek tűntek, hogy akaratlanul is féltékeny lettem a kapcsolatukra.
- Figyelem, itt az igazgató. Bizonyára mindenkit érdekel a buszban történt éjjeli incidens. Miközben a rendőrség nyomoz, az órák nem maradnek el. Köszönöm! - mondta az igazgató a hangos bemondóba, én pedig összeráncoltam a szemöldököm. Allison elköszönt Scottól, majd tőlem is, én pedig értetlenül a fiú felé fordultam.
- Mi történt a busznál? - kérdeztem tőle.
- Majd elmondom órán - mondta még mindig mosolyogva, majd megragadta a karom, és maga után húzott. Utána szaladtam, és majdnem elestem, amikor Scott megtorpant, és oldalra nézett. Én is odapillantottam, ahol Jackson éppen a tönkrement szekrényét nézegette.
- Azt ugye nem te csináltad? - suttogtam Scottnak, aki erre elvigyorodott, és válasz nélkül tovább ment. - Scott...Scott!

A kémia sosem volt a kedvencem. A tanár utált engem, és folyamatosan rajtam tartotta a szemét, bármit csináltam. Így Scott még az óra előtt elmondta röviden a történetet, miszerint álmában megölte a buszon Allisont, és most a való világban is véres a busz meg minden. Mivel annyira ledöbbentem, hogy még becsöngetés után is a folyosón álltam, Mr Harris természetesen beírt nekem egy késést. Köszi.
Órán Jackson mellett ültem, mint mindig, most viszont a fiú egyáltalán nem nézett rám, hiába szólongattam. Valamiért nem akart beszélni velem, és csak remélni mertem, hogy nem Scotték miatt. Persze, ez hiú remény volt. Jackson mindig is utálta a két fiút, főleg miattam, meg amúgy is, mivel lúzerek voltak. Most meg Scott kezd úgymond híresebb lenni, és szerintem mindenki érzi, hogy Jackson féltékeny.
Scottot a tanár elénk ültette, mivel Stiles és Scott túl hangosan beszélt. Csodálkozom, hogy senki sem hallotta a beszédtémát, különben elég nagy szarban lennénk, amiből szokás szerint megint nekem kéne kihúznom őket. Mint mindig, az utóbbi időkben. 
- Hé, találtak valamit! - kiáltott fel az egyik csaj, mire mindenki az ablakhoz szaladt.
Egy férfit toltak a mentőautó felé, de ő hirtelen felült, és ordított egyet, mire mindenki ijedten hátrébb lépett. Elkerekedett szemekkel néztem Scottra, aki pánikolva hátrálni kezdett.
- Stiles - hallottam. - én voltam.

Ebédnél szinte azonnal Scottékhoz mentem, akik nagyban beszéltek valamiről. Már meg sem lepődtek, hogy hozzájuk ültem le, hozzászoktak ahhoz, hogy többet lógok velük. Bár Scott még nem tudja, mi történt hat éve, jó érzés volt, hogy még így is elfogad.
- Honnan veszed, hogy Derek segíthet? - kérdezte Stiles bosszúsan. Felcsillant szemekkel néztem Scottra, aki küldött felém egy lesújtó pillantást, és visszanézett Stilesra.
- Mert teliholdkor ő nem változott át, miközben én az északa közepén  megtámadtam egy ártatlan embert.
- Nem biztos, hogy te voltál - szóltam közbe, de persze megint figyelmen kívül hagytak.
- Nem tudhatod.
- Nem is tudom! - mondta Scott kétségbeesetten.
- Figyelj, ha az az álom emlék volt, csak Allisonnal, akkor nem csodálkozom, hogy az a pasas megijedt tőled - kezdtem, hogy felvidítsam a hangulatod. - Elvégre majdnem... intimebb kapcsolatotok lett.
- Pfuj - fintorodott el Stiles, mire mind a ketten röhögni kezdtünk, amíg Scott elvörösödött.
- Le kell fújnom a randit Allisonnal - sóhajtott, mire hirtelen mind a ketten abbahagytuk a nevetést.
- Nem, nem fújhatod le - hajolt előre Stiles. - Nem fújhatod le az egész életedet. Majd megoldjuk.
- Mit kell megoldani? - ült le Scott mellé Lydia, mire mind a hármunknak elkerekedett a szeme. Stiles arcán mintha egy kis remény gyúlt volna.
- Csak... csak matekházit - habogta Scott értetlenül.
- Igen - mondta Stiles kissé vigyorogva. Megforgattam a szemem. Hirtelen mindenki körénk ült, Danny pedig pontosan mellém, mire rámosolyogtam.
- Felállni - érkezett meg Jackson is, ránézve az egyik fiúra.
- Miért nem Dannyt állítod fel? - kérdezte a fiú értetlenül.
- Mert én nem bámulom a csaja csöcseit - vigyorodott el Danny, mire halkan felkuncogtam. A fiú felállt, és elindult felém, mire Jackson jéghideg hangja áthasította a levegőt.
- Ne is álmodj róla, a legjobb barátnőm is tabu.
A fiú elvörösödött, de továbbsétált, valószínüleg el a társaságunktól. Rámosolyogtam Jacksonra, aki viszont kerülte a pillantásomat. Remek.
- Valami állat támadásáról beszélnek - szólalt meg végül Danny. - Puma volt?
- Azt mondták, hegyi oroszlán.
- A puma hegyi oroszlán - csúszott ki Lydia száján, mire mindenki ránézett. - Nem? - kérdezte, hogy butábbnak tűnjön, mire megforgattam a szemem.
- Kit izgat? Az áldozat úgyis csak egy hajléktalan - mondta Jackson fintorogva. Rámeredtem, de a fiú még mindig nem nézett rám.
- Megtudtam, ki az áldozat. Nézzétek - tolta elénk Stiles a telefonját, szerintem magában örülve, hogy végre tehet valamit.
Végignéztünk egy videót, ahol mutatták, hogy az áldozat túlélte, de az állapota válságos. Mindenki koncentrálva bámulta a telót, hallgatva a legújabb híreket.
- Én ismerem őt - szólalt meg Scott hirtelen.
- Igen?
- Amikor apámmal laktam, busszal jártam suliba, ő volt a sofőr.
Stiles és Scott aggódva egymásra néztek.
- Válthatnánk inkább egy vidámabb témára? - nézett unottan fel Lydia. - Például, hová megyünk holnap este?
Értetlenül körülnéztem, de mindenki ugyanolyan meglepett volt.
- Azt mondtad, Scott és te randiztok, ugye? - beszélt tovább Lydia Allisonra nézve. Számonkérően felvontam a szemem a kettőjükre meredve. Egyikük se  mondta el nekem!
- Még nem döntöttük el, mi a program - szólalt meg végül Allison kicsit zavartan.
- Én nem fogok megint Lacrosse videókat bámulni, szóval ha holnap négyesben randizunk, az mókás legyen - nézett a párra Lydia unottan.
- Randizunk? - kérdezte Scott Allison felé fordulva, aki éppen ivott, valószínüleg, hogy lenyomja az idegességét. - Négyesben? - Stiles sajnálkozva a szájára tapasztotta a kezét, én pedig igyekeztem elrejteni a mosolyomat Scott rémült arcát látván. - Komolyan duplarandit akarsz velük? - súgta oda végül Scott Allisonnak, mire a lány bizonytalanul bólintott.
- Aha, azt hiszem - nyelt egyet Allison. - Jó móka lesz.
- Tudod mi mókás még? - mosolyodott el gúnyosan Jackson. - Ha arcon szúrom magam a villával.
- Lassan úgy érzem, nekem kéne az arcodba szúrni a villát - morogtam halkan, mire Jackson felém kapta a fejét, és összehúzott szemekkel rám bámult.
- Mondjuk teke? - kérdezte Lydia vidáman Jacksontől, lőve felém egy lenéző pillantást. - Te imádod!
- Igen, ha van jó ellenfél - vonta meg a vállát a fiú.
- Honnan veszed, hogy nem lennénk jó ellenfelek? - kérdezte Allison előrehajolva. - Tudsz tekézni, ugye? - fordult Scotthoz. Stiles lehunyta a szemét, én pedig odasúgtam neki.
- Még mindig borzalmas benne, igaz?
- Pontosan.
- Mondjuk - nyögte ki Scott.
- Mondjuk - hajolt Jackson is előre, - vagy tudsz?
- Tudok - válaszolt Scott magabiztosan. - Igazából remek tekés vagyok.

- Rémesen tekézel! - kiáltottunk Stilessal, amikor elhagytuk az ebédlőt.
- Tudom! - válaszolt Scott kétségbeesetten, egy pillanatra felém fordulva. - Tök hülye vagyok.
- Láttam, tönkre mentél. Először négyes randi, aztán meg, hogy tudsz tekézni.
- Csak lazulunk - tárta szét a karját Scott.
- Szexi lányokkal nem lazulunk. Az a halál - jelentette ki Stiles, mire sértetten megköszörültem a torkom. - Ha csak lazultok, akkor akár a meleg legjobb barátja is lehetnél. Dannyvel is lazulhatnál.
- És velem akkor miért lógtok?
- Nem lógtunk az utolsó hat évben. Te kivétel vagy - legyintett Stiles oda sem nézve, mire elpirultam. 
- De az is lehet, hogy ti vagytok melegek - kacsintottam rájuk, mire mindketten rámmeredtek. - Vagy nem.
- Hogy történhet ez? Megöltem egy fickót, vagy nem - szólalt meg Scott.
- Szerintem Danny nem igazán kedvel.
- Szerintetek Derek tud ebben is segíteni? - mondtam én is, figyelmen kívül hagyva a kettőt.
- Randira hívom Allisont, erre tekézünk.
- Nem találnak vonzónak a melegek?
- Lehet, hogy Derek is volt négyesrandin, amikor tini volt. 
- A csapatkapitány le akar alázni... és elkésem a munkából - nézett az órájára bosszúsan Scott, és elfutott.
- Hé, Scott, nem vála... - kezdte Stiles. - Vonzó vagyok a melegeknek? - kiáltotta, mire páran felénk fordultak. - Nem feleltél.
Stiles felém fordult, és már tette volna fel ugyanazt a kérdést, amikor elgondolkozva meredtem rá.
- Szerinted Derek akkor meleg?

A kórházban felkaptam magamra a szokásos fehér köpönyeget, és munkához láttam. Legtöbször a gyerekosztályon voltam, mivel a kölykök eléggé kedveltek engem, így miközben elláttam a kisebb gondjaikat, általában meséltem nekik, hogy eltereljem a figyelmüket. Egyszer kétszer egy kisgyerek megkért arra, hogy énekeljek, amit persze nem utasíthattam vissza, szóval néha énekelgetve, néha pedig mesélve végeztem el a munkámat.
Ma például összefutottam Sarahval is, aki Teddy legjobb barátja volt - a kapcsolatuk irigylésre méltó, szinte mindent megosztanak egymással, és folyamatosan együtt lógnak. Sarah néha átjött hozzánk, de legtöbbször Teddy volt náluk, mivel Sarah szülei megértették, hogy néha egy gyerek is túl sok, nem hogy kettő!
Sarah most éppen egy csúnya kis sebet szerzett a térdén. A lány mindig is híres volt a kórházban arról, hogy folyamatosan elesik, de én mindig is bátornak gondoltam a kislányt, aki sosem sírt. Tényleg soha. Azt mondta, hogy leginkább azért, mert az ő legnagyobb gondjai is kissebbek mások legkisebb gondjainál, és itt példának engem hozott fel. Csodáltam a lányt. Ilyen fiatalon nem sokan gondolkoznak ennyire...felnőtten.
Miután végre vége volt a műszakomnak, megkönnyebbülten kaptam le magamról a köpenyemet, és sétáltam ki a kórházból, amikor fura hangokat hallottam, majd láttam, ahogyan Mrs McCall kizavarja a szobából a rémült Scottot.
- Mit csinálsz te itt? - kérdeztem felé sietve, mire ő felnézett.
- Csak...csak kaját hoztam anyunak, hogy elvigyem a kocsit, amit nem kaptam meg, és... és a sofőr ott volt... - habogta összevissza, mire a vállára tettem a kezét.
- Te egy idióta vagy. Na gyere - húztam ki a kórházból. Scott azonnal elindult az egyik irányba, ami nem az otthona felé volt. - Hova mész?
- Derekhez - szólt hátra sem fordulva. Utána futottam.
- Oké, megyek veled.
- Miért? - nézett rám értetlenül, mire felvontam a szemöldököm.
- Mert kíváncsi vagyok - mondtam. - És mert én talán képes vagyok megállítani Dereket, ha ő esetleg meg akar ölni.
- Hogyan?
- Én hoztam ki a börtönből, te idióta - forgattam meg a szemem, mire Scott megtorpant. - Upsz?
- Mi?
- Scott, ő az egyetlen, aki segíteni tud neked. Szóval most szépen odamész, segítséget kérsz, majd a végén pedig nyugodtan mondthatod, hogy igazam volt - emeltem fel a kezem védekezően. - Nem csoda, hogy Stiles nem mondta el neked - motyogtam a nehezen lélegző fiút bámulva.
- Rendben - nyögte ki végül a fiú, és karon ragadott. - Akkor menjünk.

- Tudom, hogy hallasz.
Scott néhány méterrel arrébb megtorpant a leégett ház előtt, én pedig próbáltam nem nevetni. Elvégre a fiú nevetségesen nézett ki.
- Segítened kell.
- Én megmondtam - súgtam neki, mire ő küldött felém egy "ezzel most nem segítesz" pillantást.
Mind a ketten közelebb mentünk az ajtóhoz, ami abban a pillanatban kinyílt, és Derek kilépett rajta.
- Helló, Derek! - intettem vidáman, mire ő csak rámmeredt. - Na légyszí, csak egy köszönést! - kérleltem, mindhiába. Derek továbbra is csak meredt rám, én pedig kezdtem úgy érezni magam, mintha egy Alkonyat filmben lennék.
- Figyelj. Tudom, hogy én is benne voltam a letartóztatásodban, és, hogy gyakorlatilag lelepleztünk téged a vadászok előtt... Azt sem tudom, mi történt a hugoddal - beszélt Scott halkan. Egy pillanatra felém pillantott, én pedig unottam intettem, hogy csinálja tovább. - De azt hiszem csináltam valamit múlt éjjel. Álmodtam... valakiről. De valaki más sérült meg. És úgy néz ki, az álom részben megtörtént.
- Szerinted te támadtad meg a sofőrt? - vágta félbe Derek Scottot, és hallottam  a hangjából, hogy egy picit hitetlen.
- Te láttad amit tettem? - kérdezte Scott értetlenül.
- Nem.
- Legalább mondd az igazat, jó? - mondta Scott sértetten. - Bántani fogok valakit?
- Igen.
- Meg is ölhetek valakit?
- Igen - mondta Derek, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne.
- Meg fogok ölni valakit? - kérdezte a fiú egyre kétségbeesettebben.
- Valószínüleg.
Scott kicsit megszédülten az egyik oszlopnak dőlt, én pedig a vállára raktam a kezem, és most Derekre pillantottam. A férfi értetlenül nézett rám, mire küldtem felé egy gyilkos pillantást, és Scott felé böktem. Derek megforgatta a szemét, de közelebb lépett.
- Megmutathatom, hogyan emlékezz vissza. Megmutathatom hogyan irányísd az átváltozást, még telihold idején is - mondta, mire büszkén bólintottam. - De nem ingyen segítek.
A mosoly leolvadt az arcomról, és bosszúsan haraptam az ajkamba. Úgy látszik a természetfeletti világban mindenki önző. Remek.
- Mit akarsz? - suttogta Scott reménytelenül.
- Majd rájössz. De most megkapod, amit akarsz. Menj vissza a buszhoz! Menj be. Lásd, érezd! Hagyd, hogy az érzékeid, a látásod, a szaglásod, a tapintásod emlékezzenek.
- Ennyi? Csak menjek vissza? - emelte fel a fejét Scott.
- Akarod tudni, mi történt?
- Tudni akarom, bántottam-e a sofőrt - szólt végül Scott, mire megráztam a fejem.
- Nem, nem igaz. Azt akarod tudni, bántani fogod-e Allisont.

- Stiles, ezredszerre is mondom, azért nem vagyok veletek, mert meg kell csinálnom a házit! - kiáltottam a telefonba idegesen.
- Szóval telefonon keresztül hallgatod, amíg mi elvégezzük a piszkos munkát? - hallottam Stiles bosszús hangját. Egy pillanatra megtorpantam, majd megvontam a vállam.
- Így is mondthatjuk.
- Jó mindegy. Scott már bent van, állítása szerint ő sosem Batman, én pedig sosem vagyok Robin - sóhajtott keserűen.
- Mi van? - kérdeztem értetlenül, mire Stiles megint csak sóhajtott, és játszotta a szegényt. - Jó tudod mit, nekem ti mindketten Superman és Batman vagytok, most örülsz?
- Tényleg? - kérdezte a fiú izgatottan, és mozgolódni kezdett.
- Igen - nevettem.
- Miért?
- Mert ti két tini vagytok, akik folyamatosan meg akarnak menteni mindenkit, és sikerrel is járnak - mondtam mosolyogva.
- De csak Scottnak van szuperereje - szomorodott el Stiles, mire megforgattam a szemem.
- Mindig azok csinálják a legtöbb munkát, akik nem annyira híresek a sztorikban. De te ezt majd megváltoztatod, rendben? Te leszel a leghíresebb ebben a sztoriban - bizonygattam, és hallottam, ahogyan Stiles felnevetett.
Hirtelen elhallgatott, majd hirtelen teljes erővel dudálni kezdett. A fülemhez kaptam a kezem, és a számat elhagyta pár káromkodás.
- Gyerünk, gyerünk! - mondta Stiles idegesen, a következő pillanatban pedig ajtócspódást hallottam, és zihálást.
- Menj! Menj! Menj! - kiáltotta Scott teljesen magánkívül. Stiles beinította a Jeepjét, és teljes erővel beletaposott a gázba.
- Ma, működött? Emlékszel már? - kérdezte Stiles sietve.
- Igen ott voltam, múlj éjjel. A vér nagy része az enyém.
- Te támadtad meg?
- Nem!
- Egy világító szempárt láttam a buszon, de nem a sajátomat. Derek volt az.
- Scott, Derek nem volt ott - sóhajtottam bosszúsan, de a két fiú figyelmen kívül hagyott - már megint.
- És mi van a sofőrrel?
- Azt hiszem, próbáltam megvédeni - mondta Scott reménytelien.
- Miért segítene Derek arra emlékezni, hogy ő támadta meg a sofőrt? - kérdezte Stiles értetlenül.
- MERT NEM Ő VOLT! - kiáltottam most már én is.
- Ez az amit nem értek - mondta Scott. Gyanítom, hogy lehalkítottak, mert még a leghangosabb ordításaimra sem válaszoltak. Inkább letettem, és fusztráltan a hajamba tűrtem. Egyszerűen utáltam, hogy a fiúk ennyire zártak voltak. Ha esetleg nem mindig Dereket gyanusítanák, lehet, hogy rájönnénk, ki az aki igazából megtámadja az embereket.
- Brannie, minden oké? - kiáltott fel Finn.
- Persze, csak kiadtam magamból a stresszet - kiáltottam vissza.
- Oké - jött a válasz, és valószínüleg furán nézhetett fel. - Elvinnéd a kocsimat a benzinkúthoz? Teddyvel éppen játszunk.
- Persze - mondtam, majd megtorpantam. - Mit játszotok?
- Brannie, ne merd... - kezdte Finn, de a következő pillanatban már a kezemben volt a fényképezőgép, és lerobogtam a lépcsőn. Amint megláttam a bátyám, nevetésben törtem ki.
- Ugye milyen szép lett? - fordította Teddy felém Finn arcát, és abban a pillanatban elsült a vaku.
- Ez nem vicces - morogta Finn, de Teddy kedvéért magára erőltetett egy mosolyt, ami miatt a bohócsminkje még viccesebben festett.
- Passzold ide a kocsikulcsod - szóltam, miközben már a cipőmet húztam. Finn felém sem nézve dobta a kulcsokat, én pedig éppen, hogy csak elkaptam. - Idióta - morogtam.
- Hogy mondtad? - kérdezte Finn összehúzott szemöldökkel.
- Úgy értem te vagy a legjobb bátyó, hogy vezethetem a kocsid! - mosolyodtam el ártatlanul, majd még mielőtt Finn bármit is szólhatott volna, kiugrándoztam a házból .
Az út a benzinkút felé eseménytelenül telt. Leginkább a rádióban lévő dalokat dúdoltam, amíg az agyamra nem mentek, de azután szerencsére megérkeztem. Miután leparkoltam, és feltöltöttem a tankot, bementem a boltba, hogy kifizessem a benzint, plusz vegyek magamnak Marsot - odavagyok a Marsért.
- Tizenöt dollár lesz - mosolygott rám az eladó sármosan. Unottan odaadtam neki a pénzt. - És a számod.
- Nem hiszem - hallottam valakinek a hangját mögülem, mire megfordultam - Derek gúnyosan mosolygott az eladóra, aki úgy tűnt visszavett a csajozós énjéből.
- Tudod mit? Tényleg nem kell a számod, bocsi, hogy megkérdeztem - habogott a fiú összevissza, mire Derek csak elfintorodott.
- Csak add vissza a visszajárót.
A fiú a  kezembe ejtette az aprót a Marssal együtt, én pedig mosolyogva megköszöntem, és Derek után futottam, aki már messze járt.
- Ez mi volt? - kérdeztem mosolyogva.
- Lekoptattam helyetted - válaszolt előre meredve.
- Miért is? - néztem fel rá vigyorogva. Derek kényelmetlenül beledugta a kezét a zsebébe.
- Mert ha te mondtad volna neki, nem állt volna le.
- Köszi - szóltam végül. Derek rám nézett. A szemei gyönyörűek voltak, a zöld és a szürke keveréke. A tekintete mögött fájdalom rejtőzött, de valahogyan nem sajnálatot éreztem iránta, hanem szimpátiát. Hat éve... Hat éve mind a ketten elvesztettük a családunkat a tűzben, és mindketten máshogy reagáltunk. Én megpróbáltam elrejteni a fájdalmamat a mosolyok mögé, és féltem a tűztől, míg ő teljesen kizárt mindenkit, és nem bízott senkiben. De semelyikőtünk sem mutatta az igazi oldalát.
Derek felkapta a fejét, és az arcán egy pillanatra mintha félelem suhant volna át. Újra rám nézett.
- Szállj be a kocsimra, és rejtőzz el. Most! - nem kellett kétszer mondania, azonnal bemásztam a Camarojába, és elrejtőztem az egyik ülés alatt. Ilyenkor hálát adtam az égnek, hogy alacsony és vékony voltam, különben egyáltalán nem fértem volna be.
Derek elkezdett benzint rakni a kocsijába, de közben figyelmesen körbenézett. Pár ember körürállta a Camarot, majd hirtelen Mr Argentet is észrevettem.
- Szép verda - jött közelebb a férfi, és rögtön rájöttem, hogy vadászokkal vagyunk körülvéve. - Ráadásul fekete - érintette meg az autó felületét. Összeszorítottam a számat. - Nehéz tisztán tartani - folytatta, de többé már nem láttam, mivel nem akartam lebukni. - Valamivel több karbantartást javasolnék. Ha ilyen szép dolga van, arról gondoskodni kell, nem igaz? Személy szerint én rendkívül védelmezem a szeretett dolgaimat. Ezt a családomtól tanultam - kezdte el tiszítani a kocsi ablakát, mintha csak egy dolgozó lenne. - Akinek maga híján van. Igaz?
Majdnem. Majdnem kiugrottam a kocsiból, és felpofoztam Mr Argentet. A család az nekem kényes téma volt, hát még ha valaki így beszél róla... Egyre kevésbé kedveltem ezt a férfit.
- Megvolnánk - jelentette ki Mr Argent egy kis idő után. - Most már átlát a szélvédőjén. Látja mennyivel tisztább így?
Lépteket hallottam, és szinte éreztem, ahogyan a férfi mosolyog.
- Elfelejtette megnézni az olajat - szólt utána Derek gúnyosan. Mr Argent megtorpant.
- Ellenőrizd! - szólt oda valakinek, a következő pillanatban pedig egyre közelebb jött valaki, pontosan felém. Feltartottam a karom - és így utólag nagyon is örülök, hogy ezt tettem.
Ugyanis betörték az ablakot. Az üvegszilánkok egyenesen a karomba álltak, de az alsó ajkamba haraptam, nehogy észrevegyenek. Éreztem, ahogyan a vér végigfolyt a kezemen.
- Nekem jónak tűnik - szólt az ember vidáman, szerencsére túlságosan öntelten, hogy észrevegyen.
- Vezessen óvatosan - mondta még Mr Argent, majd halkan nevetve beült a saját kocsijába, és elhajtottak a többiekkel.
Derek szinte azonnal feltépte az ajtót, miután az összes vadász elment. Megragadta a jó karom, és kiszedett az ülésről.
- Jól vagy? - kérdezte, és talán most elősör láttam az arcán érzelmet a dühön és a pókerarcon kívül. Ami meglepett, az az volt, hogy aggódott. Értem.
- Igen, persze - bólintottam, magamra erőltettve egy mosolyt. Magam elé emeltem a karom, és közelebbről tanulmányoztam a kezemben lévő szilánkokat. Derek óvatosan a kezébe vette a karom, majd rám nézett.
- Van elsősegélyi csomagod?
- A csomagtartóban - válaszoltam.
Miután kivettük a dobozt, Derek meglepően gyengéden szedte ki belőlem az üvegszilánkokat. Hamar kész lett, majd betekerte a karomat fáslival, így nem véreztem össze teljesen a pulcsimat.
- Nem is tudtam, hogy te ehhez is értesz - mondtam halkan, ránézve. Derek még mindig a fáslival foglalkozott, de válaszolt.
- Sok mindent nem tudsz rólam.
- De te úgy látszik mindent rólam.
Derek felnézett.
- Ez nem igaz.
- Pedig nekem úgy tűnik.
- Én is egy gyilkosnak tűnök, de nem vagyok az.
- Ott a pont - mosolyodtam el. Derek szájának a sarka akaratlanul is felkunkorodott, de aztán visszatért a pókerarca.
Itt határoztam el, hogy bármibe is telik, ráveszem Dereket arra, hogy őszintén mosolyogjon.
Hogy olyan legyen, mint régen lehetett.